Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Valamivel több, mint félmillió fonttal távozik a brit ruházati kereskedelem kissé gyengélkedő óriásától Laura asszony, akitől mindenki azt várta: átveszi a kormánykereket. Nem így történt.
Szülési szabadsága után Laura Wade-Gery bejelentette: nem tér vissza a Marks & Spencerhez. A menedzsert oly sokra értékelték, hogy a bejelentés hírére 5,5 százalékkal estek a cég részvényei. Ez nem közömbös a távozó Laura asszony számára sem, hiszen a végkielégítést jelentő arany ejtőernyő egy része pontosabban 160 ezer font Marks & Spencer-részvény. A másik részt, a 380 ezer fontot nyolc hónapra elosztva kapja meg a távozó menedzser. Ezen kívül menedzserszerződése alapján akár kétmillió fontot is kaphatna még, ha a cég részvényei szépen teljesítettek volna a tőzsdén. Mivel nem így történt, ezért ezen az alapon csak pár ezer font üti majd a menedzserasszony markát.
Miért ez a bőkezűség? Laura asszony hajtotta végre a digitális forradalmat a nagymúltú cégnél. Ezért már kezdetben is arany kézfogás járt: kerek négymillió fontért jött át a Tescótól a Marks & Spencerhez. 2011-ben. Az éves fizetése csekély 771 ezer font volt. Aztán rádöbbent: magánélete nem teljes. 50 éves korában gyermekszülésre vállalkozott. Sikerrel járt, de a gyerekről semmit sem közöltek. Még azt sem tudja a mindent kiszagoló londoni bulvársajtó, hogy milyen nemű – írja a Daily Mail.
Laura asszony csak annyit közölt: a gyerek születése óta eltelt egy év megváltoztatta az életfelfogását. Hátralevő éveiben anyagi problémái aligha lesznek, nem úgy, mint a cégtől kirúgott munkatársaknak, akiknek Laura asszony reformjai miatt kötöttek útilaput a talpára a hálózat 800 boltjában.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.