Index: már a dolgozókat sem tudja rendesen fizetni a bajba került CBA-központ

Az Index úgy értesült, hogy a CBA északkeleti régiós központja, a Palóc Nagyker Kft. már a szerződés szerinti bért sem tudta kifizetni a dolgozóknak: volt, aki az utazási költségtérítését nem kapta meg, valaki pedig arra panaszkodott, hogy hónapok óta nem fizetik be utána a járulékokat.

  • hvg.hu hvg.hu
Index: már a dolgozókat sem tudja rendesen fizetni a bajba került CBA-központ

Az RTL Híradó múlt kedden számolt be arról, hogy üresek a polcok a Palóc Nagykereskedelmi Kft. több Nógrád megyei üzletében. A cég a CBA franchise-partnereként és regionális központjaként 80 boltot üzemeltet a térségben, és 1300 embert foglalkoztat.

A cég vezetője a többszöri megkeresés ellenére sem nyilatkozott az ellátási problémákról. Megszólalt viszont az ügyben a CBA, azt mondták, hogy egyeztetnek a helyzetről, és rövid időn belül eldöntik, mit tesznek – derült ki a múlt heti tudósításból.

A Palóc Nagykereskedelmi Kft. a korábbi beszámolók szerint az elmúlt három évet veszteséggel zárta, tavaly már 1,9 milliárd forint mínuszt hozott. Ezzel olyan cég lehet, amely lehúzni kényszerül a rolót egy 2014-ben elfogadott törvény alapján. Ennek értelmében 2017. január 1-je után be kell zárni ugyanis azokat a boltokat, amelyek két egymást követő üzleti évben elért nettó árbevétele eléri a 15-15 milliárd forintot, de a mérleg szerinti eredménye nulla vagy negatív.

Az Index kedden azt írta, hogy a veszteséges cég nemcsak beszállítóknak tartozik már, hanem a dolgozóknak sem fizette ki a szerződés szerint járó bért.

A lap is megkérdezte a CBA-t, igaz-e, hogy nem kaptak fizetést a dolgozók és ez hány embert érint, de a cikk szerint a társaság csak tovább ködösített. Annyit válaszoltak, hogy már egyeztetnek, és majd hoznak egy döntést hamarosan. A bizonytalan helyzetben lévő munkavállalókat ugyanakkor kötelezik arra, hogy bemenjenek dolgozni. 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.