szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A CBA kitette a franchise-ból északi-északkeleti regionális központját, a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t. A boltokat azonban ígéretük szerint nem hagyják magukra, de nem is üzemeltetik.

"Többfordulós sikertelen egyeztetést követően, kénytelenek voltunk kezdeményezni a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel kötött franchise szerződésünk felmondását, intézkedni a tag hálózatunkból történő kizárásáról" – kommentálta lapunknak Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője a hat keleti megyét összefogó regionális központként működő cég körül kialakult helyzetet.

"Minderre azért kellett sort kerítenünk, mert az említett

partnerünk többszöri jelzésünk ellenére sem tett eleget a szerződéses kötelezettségeinek, a franchise szabályainkat huzamosabb ideje nem tartotta be.

"A Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t, köteleztük arra, hogy a hálózatunk által használt arculati elemeket, logókat a szerződésben foglaltaknak megfelelően távolítsa el."

A nol.hu úgy értesült Sáling Józseftől, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnökétől, hogy a vállalatnál csődközeli a helyzet alakult ki és csütörtökön már ki sem nyitnak a CBA üzletlánchoz tartozó Palóc Nagykereskedelmi Kft. üzletei. Sőt, a lap tudni véli, hogy a mintegy 1200 érintett dolgozó többsége nem kapta meg legutóbbi fizetését. A cégvezetők a nol.hu szerint a bérek elmaradását azzal indokolták, hogy péntekig valamilyen üzleti tervet kell letenniük a cég működését eddig finanszírozott pénzintézet asztalára. Szerintük a bank döntésén múlik hogy hogyan folytatódik a Palóc története.

©

Az mindenesetre semmiképpen sem tűnik biztatónak, hogy Fodor szerint a Palóc által üzemeltetett mintegy 80 egység a saját bérleménye vagy tulajdona, így "azok további működésébe beleszólási jogunk nincsen, jövőbeni megvásárlásukra, üzemeltetésükre nincs módunk". Ugyanakkor nem hagyják magukra a Palóc üzletkörét, "a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-hez, mint régiós központhoz csatlakozó

franchise partnereink további zavartalan ellátásának megszervezéséről gondoskodunk. A beszállítókkal megkötött szerződésekben foglaltaknak megfelelően állunk helyt a franchise partner kintlévőségeire.

A regionális központként működő cég tavaly 18,45 milliárdos forgalom mellett hozott össze 1,97 milliárdos veszteséget. A megelőző két évben pár milliárddal nagyob bevétel mellett lényegesen kisebb – 790,6, illetve 224,6 milliós – mérleg szerint veszteséget "értek el".

Fodor leveléből az is kiderül, hogy a gazdálkodást a Palóc Nagykereskedelmi Kft. önállóan folytatta, abba semmilyen szerepet nem játszott a CBA franchise rendszergazdája. "A munkáltatói jogokat is az említett partnerünk gyakorolta. Fontosnak tartjuk, hogy a lehetőségünkhöz képest maximális segítséget nyújtsunk a dolgozóknak, ennek keretében munkalehetőséget kínálunk a hálózat egyéb üzleteiben a számukra."

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egy négy hónapos csecsemő is elhunyt koronavírusban Romániában

Egy négy hónapos csecsemő is elhunyt koronavírusban Romániában

A párkapcsolat lehet az egészség titka, ha hiszünk a statisztikáknak

A párkapcsolat lehet az egészség titka, ha hiszünk a statisztikáknak

Teljesen bezárkózott egy Vas megyei falu, kritikus a járványhelyzet  a polgármester szerint

Teljesen bezárkózott egy Vas megyei falu, kritikus a járványhelyzet a polgármester szerint