Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egy jogszabály módosítás miatt 11 óráról 10-re csökkenhet a két műszak között kötelező pihenőidő.
A Munka Törvénykönyve szerint jelenleg két műszak között legalább 11 órának kell eltelnie, ez azonban jövőre egy módosítás miatt 10 órára csökkenhet – olvasható az RSM Hungary blogbejegyzésében.
Ugyanez a pihenőidő eddig 8 óra volta azoknak, akik osztott munkaidőben, több műszakban, megszakítás nélkül, idényjellegű munkát vagy készenlét jellegű munkakörben dolgoznak. Vagyis a napi munka befejezését a követően legalább 8 órának kell eltelnie a másnapi műszak kezdéséig. Ez a módosításnak köszönhetően 7 órára csökkenhet, a nyári időszámítás kezdetének időpontjában.
2017 januárjától szintén új szabály lesz, ha a napi pihenőidő bármely fenti okból – akár a nyári időszámítás miatt, akár azért, mert osztott munkaidőben, a több műszakos, a megszakítás nélküli, az idényjellegű tevékenység keretében vagy készenlét jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalóról van szó – rövidebb, mint 11 óra, akkor a két egymást követően beosztott napi pihenőidő együttes tartamának legalább a 22 óra időtartamot el kell érnie. Az Mt. szerint fennmarad tehát annak a lehetősége, hogy ezekben az esetekben rövidebb pihenőidő kerüljön beosztásra, de a változások hatályba lépésétől kezdve az ilyen rövidebb napi pihenőidőt kompenzálni kell a következő napi, és a kettő átlagában nem pihenhet 11 óránál kevesebbet a munkavállaló.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?