Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A fővárosi cég áron alul adott el használt autókat, ami az eddigi vizsgálatok szerint több 10 millió forint veszteséget okozott a Főtávnak.
Fegyelmi eljárás megindításáról határozott a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi és ellenőrző bizottsága a Főtáv vezérigazgatója, Mitnyan György ellen. A társaság tavaly a cégvezető utasítására 51 darab főtávos autó értékesítésére adott utasítást, méghozzá a jelek szerint mélyen áron alul.
A Főpolgármesteri Hivatal belső ellenőrzési osztálya júniusban végezte el a vizsgálatot, amely megállapította, hogy közvetlenül a vezérigazgató felelősségébe tartozott az árképzés. Bár az ügyletbe bevontak egy független szakértőt, ám ő az autók árát még annál is alacsonyabbra értékelte, mint amennyiért azután eladták azokat.
A csomagban elpasszolt kocsi között olyan is volt, amely 40 ezer forintért cserélt gazdát, majd néhány héttel később egymillió négyszázezres nettó áron hirdette meg a szerencsés autókereskedő, a Rácz Kelet-Pest a verdát (a fenti képen látható hirdetést annak idején a Bors szúrta ki). A Főtáv az ügyleten 25-30 millió forintot is bukhatott.
Az ügyben a Fővárosi Közgyűlés által elrendelt belső ellenőrzési jelentés súlyosan elmarasztalta a vezérigazgatót. Megállapították, hogy a társaság nem tartotta be a járművek eladására is vonatkozó szabályzatát, a könyvelésben a gépkocsikat nem üzleti értéken szerepeltették, ami felveti a Főtáv beszámolóinak hitelességét is, hiszen az eltérés több tízmilliós.
A bizottság döntése alapján a Fővárosi Közgyűlés várhatóan holnap kezdi meg az eljárást a fegyelmi bizottság tagjainak a megválasztásával.
Mitnyan György 2014 decembere óta áll a Főtáv élén, korábban a XII. kerület fideszes polgármestere volt. A politikus 2006-ban egy 8000 négyzetméteres, a Normafa közelében fekvő telket adott át tízéves használatra egy cégnek, cserébe egy használt teniszsátorért.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyelőre nem tudni, milyen feladatot kap a miniszterelnök volt sajtófőnöke.
Ebben az évtizedben még nem volt olyan gyenge első félév a lakásépítésekben, mint az idei.