Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Miután a NAV kikérte a holland adóhatóságtól a magyar sofőrök adatait, a cég reakciójában felhívja a figyelmet, hogy ők többször is kezdeményezték, hogy a hatósággal összefogva fejlesszenek egy közös, átlátható rendszert. Ugyanakkor megjegyzik azt is, hogy a sofőrök egyéni vállalkozóként a saját adózásukért feleltek.
Habár az Uber szolgáltatása már nem elérhető Magyarországon, az adóhatóság még nem adta föl, hogy elszámoltassa a cég egykori sofőrjeit. „Az autós partnereink anyagi körülményei különbözőek voltak – kizárólag ők tudhatják, hogy milyen más forrásokból származik bevételük, illetve hogy az adójukból mekkora rész írható le költségként. Továbbá egyéni vállalkozóként, független szerződéses partnerként valamennyien a saját adózásukért feleltek” – írja reakciójában a cég arra, hogy a holland adóhatóság átadta a NAV-nak a magyar sofőrök adatait, köztük jövedelmüket.
A cég közleményében ugyanakkor hangsúlyozza, hogy „számtalan alkalommal kerestük meg a magyar hatóságokat azzal, hogy együttműködjünk egy modern, az egyéni vállalkozók életét segítő digitális rendszer fejlesztésében, ahogy tesszük ezt Észtországban és Svédországban is. Továbbra is keressük az együttműködés lehetőségét, valamint hogy egy olyan, mindenki számára előnyös megoldást találjunk, amelynek révén minél előbb folytathatjuk Budapesten is a működésünket.”
Az észtek szerint a kormányok nem állhatnak az Uber útjába
„A kormányok nem állhatnak a technológiai fejlődés útjába" - mondta az észt miniszterelnök miután az Egyesült Államokban tárgyalt az Uber vezető tanácsadójával. Ezt a véleményt a magyar kormány nyilvánvalóan nem osztja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.