Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elindítja új szállásszolgáltatását a Ryanair és új budapesti járatokat is bejelentett.
Ryanair Rooms néven indítja el új szállásszolgáltatását a Ryanair, a pénteki indulást már az oldalán is reklámozza.
A légitársaság júniusban jelentette be a Ryanair Rooms indulását, akkor szállásközvetítő partnerek jelentkezését kérte. A cég marketingfőnöke, Kenny Jacobs közölte, hoteleket, hosteleket és B&B szállást is lehet majd foglalni a légitársaság megújított honlapján.
A változás előzménye, hogy a Ryanair korábban felbontotta hosszú, 2009-ben indult együttműködését korábbi partnerével, a booking.com-mal – írta a turizmus.com turisztikai szakportál.
A légitársaság a 2000-es években gyakran váltotta partnereit, ezek az együttműködések gyakran perben végződtek, előbb a Needahotelt, majd az Expediát kötelezte a bíróság több millió eurós kártérítésre.
Szerdán a Ryanair bejelentette új nyári budapesti menetrendjét is, amiből kiderült, hogy East Midlandsbe új járatot indítanak és két új nyári járat is közlekedik majd Berlinbe és Nürnbergbe.
Emellett növelik a budapesti járatok számát Brüsszelbe, Milánóba és Velencébe.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Három hete írt a belügyminiszternek Györfi Mihály, de nem jött válasz.