Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogok eladásáról szóló ajánlataival a Royal Marketing Európa Kft., amit a Gazdasági Versenyhivatal 12 milliós bírsággal ”jutalmazott”.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) maximális bírságot – 12.192.100 forintost – szabta ki a jogsértésért a társaságra.
A szervezet a döntésében megállapította, hogy a Royal Marketing Európa Kft., amely 2014 januárjától 2016 júniusáig telefonos és személyes egyeztetések keretében, valamint a weboldalán népszerűsítette üdülési jogokkal kapcsolatos ajánlatait
A GVH a cégnek az érintett szolgáltatás értékesítéséből származó bevételből indult ki, amikor megállapította a bírság mértékét. Súlyosító körülményként értékelte egyebek mellett, hogy a cég kereskedelmi gyakorlata több szempontból is jogsértő volt, a fogyasztók széles körét érte el, illetve időben elhúzódott.
Az sem tetszett a GVH-nak, hogy a megcélzott fogyasztói kör jelentős része idősebbekből áll, akik minél hamarabb és nagyobb áldozatot is vállalva szeretnék meglévő üdülési jogukat eladni, így kifejezetten nyitottak és érzékenyek az ilyen üzenetekre.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.