Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A Nébih szakértői egytől egyig úgy találták, valami nem stimmel a Panyolai Szilvórium szilvapálinkájával.
Két független bíráló bizottság találta egybehangzóan élvezhetetlennek, "érzékszervileg hibásnak" a Panyolai Szilvórium Zrt. forgalomból visszavont Szatmári ágyas pálinkáját - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Mint arról beszámoltunk, szerdán a Tesco bejelentette, hogy visszahívja a Panyolai Szilvórium egyes termékeit, a cég szerint azonban ezzel csak a társaságot akarták lejáratni, annak ellenére, hogy a Tesco utólag elmondta, a visszahívást a Vas megyei kormányhivatal kezdeményezte.
A Nébih csütörtöki közleményében közölték, a hivatal akkreditált laboratóriumában, mint minden esetben, így a 0,5 literes kiszerelésű Szatmári ágyas szilvapálinka tételénél is az érzékszervi vizsgálatokra vonatkozó szabvány szerint jártak el a szakemberek. A vizsgálat során 18 képzett érzékszervi bíráló hozott egyöntetű szakmai döntést.
A Nébih rámutat: az érzékszervi vizsgálat eredménye önmagában is elegendő ahhoz, hogy a hatóság elrendelje egy nem megfelelő minőségű termék forgalomból visszahívását. Egyéb műszeres vagy klasszikus analitikai módszerrel az érzékszervi hiba nem minden esetben támasztható alá, mivel az érzékszervi hibát okozó komponensek egy része nem kimutatható - tették hozzá.
A cég azért kérdőjelezte meg a Nébih-ellenőrzés hitelességét, mert csak mérésekkel nem alátámasztott érzékszervi vizsgálat után hívták vissza a termékeket, a Nébih azonban rámutatott, ez is épp elég ahhoz, hogy kivonják a forgalombólk az adott terméket. Ráadásul a Nébih szerint az élvezeti cikkek, kiváltképp a hungarikumnak számító termékeknél az egyik legfontosabb követelmény, hogy azok érzékszervileg megfelelőek, minőségileg kifogástalanok legyenek.
Mint azt megírtuk, a 05/08/2016 tételazonosítójú szatmároi ágyas szilvapálinkákról van szó.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót, a költségvetést pedig százmilliárd forintokkal terhelné, ha a férfiak is nyugdíjba mehetnének korhatár előtt, 40 év jogviszonnyal, ahogy azt Magyar Péter tervezi. Ma is sok nő és férfi dolgozik nyugdíj mellett, 65 éves kora fölött, jóval többen, mint 2010-ben.
A panel egy zebrára esett. Sérülés nem történt.