Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Michael O’Leary megint emlékezeteset dobott.
A Ryanair vezérigazgatója legendásan szabadszájú, és gyakran semmibe veszi a protokollt, az üzleti élet formaságait. Amellett, hogy teljesítményét többnyire elismerik, mindig képes bohócot csinálni magából, személyisége erősen megosztja az üzleti közvéleményt. Ő volt az, aki taxinak vizsgáztatta le a saját kocsiját, és kifizetett minden költséget csak azért, hogy reggelente munkába menet a buszsávban kerülhesse ki a dugót, de szívesen húzott fel egy Puskás-mezt is, amikor az egyik magyarországi járatát jelentette be, a napokban pedig azt mondta a Brexit kapcsán, hogy Theresa May miniszterelnöknek fogalma sincs, mit csinál. O’Leary gyermekkora óta a Manchester City szurkolója.
A Ryanair most az alábbi szöveggel adott fel álláshirdetést:
A legrosszabb munka Írországban?????
Asszisztens a Ryanair vezérigazgatója mellé
Egy csillogó, ambiciózus, végzettséggel rendelkező könyvelőt keresünk, hogy asszisztense legyen a Ryanair félreértett, de imádott vezérigazgatójának, és olyan széles körben menedzselje a dolgokat, mint:
Létfontosságú követelmények:
Megjegyzés: A dublini fociklub és a Manchester United szurkolóit, illetve a bicikliseket nem csak automatikusan kizárjuk a jelentkezésből, de levadásszuk, megkínozzuk és lelőjük őket.
Ez a munkakör nagy lehetőség egy ambiciózus, motivált, gyakorlott könyvelőnek, hogy érdekes, nagy igényeket támasztó pozícióban dolgozzon. Ha sikeres, akkor a jelöltnek jó lehetőségei lesznek a Ryanair menedzsmentjén belüli továbblépésre.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.