A Visonka csupán a saját és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján tette közzé a csődeljárás megszüntetéséről és a vagyonfelügyelői díjakról szóló rendkívüli tájékoztatását – írta közleményében az MNB.A jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyen – bár ez szintén jogszabályi kötelezettsége lett volna – azonban már nem tette közzé ezeket az információkat. Az MNB megállapította, hogy a társaság technikai okokból átmenetileg nem tudja használni az MNB által működtetett hivatalos közzétételi helyet.A jegybank a közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabályozott piacra bevezetett értékpapírok kibocsátóinak – a tőkepiacról szóló törvényben előírtak alapján – kifejezetten magas szinten kell gondoskodniuk tájékoztatási kötelezettségeik teljesítéséről. Azért, hogy valamennyi kibocsátó megfeleljen a jogszabályi előírásoknak, a cégeknek hozzáférést kell biztosítaniuk a jegybank által működtetett hivatalos közzétételi helyhez.
Matolcsyék bekavartak a takarmánykeverőnek
A tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddtől felfüggesztette a Visonka Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését.
Kitörhetünk-e a bűn körforgásából? – Édentől keletre-kritika
Sok kérdésről gondolkodik a nagy amerikai klasszikust feldolgozó új Netflix-sorozat, az Édentől keletre.
Ki fizeti meg Gryllus Dorka hőhullámainak az árát?
A gerillakampány leleplezése után mondhatjuk azt, hogy a megrendelő. Csakhogy a kérdés ennél bonyolultabb.