Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány elfogadta Magyarország Digitális Startup Stratégiáját (DSS), melynek célja az innovatív, nagy növekedési potenciállal rendelkező startup vállalkozások létrejöttének és fejlődésének támogatása. A hosszú távú stratégia virágzó startup központtá fejlesztené Budapestet, illetve a kapcsolódó vidéki egyetemi kutatóközpontokat.
A digitális gazdaság Magyarországon jelenleg a GDP több mint 20 százalékát adja és a foglalkoztatottak csaknem 15 százalékának biztosít munkát. A digitális gazdaság a magyar nemzetgazdaság egyik kitörési pontja, ezért átgondolt, valamennyi területre – így a startup ökoszisztémára is – kiterjedő fejlesztése kiemelt jelentőséggel bír.
Az érintett társadalmi, közigazgatási, szakmai és piaci szereplők bevonásával kidolgozott DSS 2020-ig fogalmazza meg a fejlesztési stratégiát a digitális - de nem kizárólag IT - cégekről. A stratégia alapvető célja, hogy biztosítsa a startup ökoszisztéma kiegyensúlyozott fejlődését a vállalkozó szellem, a vállalkozói kompetenciák és az együttműködés kultúrájának megerősítésével, a támogató üzleti környezet fejlesztésével és a finanszírozási források célzott elérhetővé tételével. A stratégia alapján olyan szabályozási környezet jön létre az elkövetkező években, mely rugalmasan és nyitottan áll az új technológiák nyújtotta változásokhoz, felismerve, hogy a gyors reagálás versenyelőnyt jelent a globális gazdaságban. A stratégia az oktatás minden szintjén ösztönzi a vállalkozó szellem erősítését, javítja a vállalkozói lét és az önfoglalkoztatás ismertségét, valamint a vállalkozói lét társadalmi megítélését - írja az Insider blog.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Kisebb sokkal és kevesebb költéssel jár az iskolakezdés Finnországban, és a magyar rendszertől eltérően a szülőket meg a gyerekeket is felnőttként kezelik a tanárok. Hogy ez jobb vagy rosszabb annál, amit mi megszoktunk? Mérleget vontunk.
Donald Trump a kritikusait szidja az oldalán, miközben készül a tárgyalásra Zelenszkijjel és az európai vezetőkkel.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.