Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Dunán kialakult viszonyok miatt teljes hajózási zárlatot rendeltek el kedden délután. A döntés rosszul érinti a hajós cégeket, a kikötőket és a logisztikai láncban lévő fuvarozókat.
A vízi közlekedés biztonsága érdekében kedden 16 órától hajózási tilalmat rendelt el a fővárosi kormányhivatal közlekedési főosztálya, mint hajózási hatóság a korlátozást a folyó 1792 és 1433 folyamkilométere között, azaz Gönyűtől a déli országhatárig. Ez vonatkozik a komp- és révközlekedésre valamint a budapesti szakaszon történő hajózásra is.
Jelenleg a folyó vízfelületének jó részén 10-20 centiméter vastagságú jégtáblák úsznak, ami mind az utasokra, mind a hajókra nézve veszélyes lehet. A zárlat feloldása a jégviszonyok alakulásától függ.
A zárlat alól csak a folyamfelügyeleti és a vízügyi szervek hajói, a jégtörésben, valamint a segítségnyújtási, mentési munkálatokban résztvevő hajók mentesülnek.
A döntés a Hajóbérlők és Hajózási Ügynökök Szakmai Szervezetei Világszövetségének (FONASBA) alelnöke szerint halmozott gazdasági károkat okoz. Szalma Botond arról beszélt, hogy a forgalom csökkenése bevételkiesést jelent a cégeknek, hogy a tengeri szállításra indított szállítmányok később érkeznek majd Konstancába. Emiatt várakozási díjat kell fizetni, gondot jelentenek majd a nem teljesülő export-import fuvarok, továbbá egyes helyeken a vízen lévő eszközöket téli kikötőkbe kell menekíteni a jegesedés miatt, és meg kell várni az olvadást, ami jövő hét közepére várható.
A hideg időjárás miatt szombaton a szerb szakaszon állították le a hajózást, kedden a bolgár és a román, majd a magyar szakaszon vezettek be teljes hajózási zárlatot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.