Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Kínai jüanban vezetett betéti kártyát bocsát ki a Bank of China a China UnionPay-jel együttműködve - jelentette be Tien Kuo-li, a Bank of China Ltd. elnöke.
Ez lesz az első kínai jüankártya Kelet-Közép-Európában - közölte a pénzintézet elnöke.
Tien Kuo-li szerint a kártya felgyorsítja a jüan nemzetközi terjedésének folyamatát, a pénznem jelenleg a világ 5. legfontosabb fizetőeszköze, és a 3. legfontosabb elszámolási eszköze.
A kártyákat magyar forintban és kínai jüanban fogják vezetni, több mint kétezer elfogadó helyen és több száz bankautomatában lehet használni. A kártya elősegíti az Egy övezet egy út kezdeményezés fejlődését, ahogy a magyar-kínai gazdasági, pénzügyi kapcsolatokét is - tette hozzá.
Kína legfontosabb kereskedelmi bankjaként a Bank of China nagy figyelmet fordít a pénzügyi kapcsolatok erősítésére a kelet-közép-európai régióval - mondta a bank vezetője. A bank Prágában, Bécsben és Belgrádban is szeretné a jüankártyákat bevezetni.
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke azt mondta, a Bank of China és az MNB kapcsolata hosszú és konstruktív, a Bank of China által megtett lépések hozzájárulnak a renminbipiac nemzetközi fejlődéséhez.
Felidézte, hogy a jegybanki renminbi programot 2015-ben hirdette meg a nemzeti bank. Az eddigi legjelentősebb eredménynek nevezte, hogy a Bank of China 2015-ben Budapesten nyitotta meg kelet- és közép-európai regionális RMB-klíring központját.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.