Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) feljelentése alapján indult bűnügyben a Fővárosi Főügyészség. Az ok: uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele.
Újonnan beszerzettekként tüntette fel a cégcsoportja üzemeiben évek óta működő papírzacskógyártó gépeket az ügy elsőrendű vádlottja. Így megfelelt az ilyen tárgyú uniós pályázati felhívások feltételeinek, s 2005 és 2010 között összesen négy – technológiai korszerűsítésre kiírt – pályázatot nyújtott be új gépsorok beszerzésére. Úgy, hogy a gépek megvásárlása ténylegesen nem állt szándékában, célja mindegyik esetben a támogatási összeg jogosulatlan megszerzése volt.
Ennek érdekében a pályázati eljárások során – másodrendű vádlott közreműködésével – az új gépek beszerzését alátámasztó, valótlan tartalmú okiratokat (árajánlatot, vállalkozási szerződést, számlát, átadás-átvételi jegyzőkönyvet) készített és használt fel.
Emellett a férfi a helyszíni ellenőrzést végzőket is megtévesztette: a már meglévő gépeken a láthatóan használt állapotú alkatrészeket kicseréltette, illetve a gépeket átfestettette, valamint az eredetük leplezése érdekében azokon hamis azonosító táblákat helyeztetett el.
Az elsőrendű vádlott a fentiek alapján mintegy 770 millió forint vagyoni hátrányt okozott, amelyből több mint 630 millió forinttal az uniós, míg csaknem 140 millió forinttal a magyar költségvetést károsította meg.
Az OLAF 2011 szeptemberében kezdeményezett vizsgálatot a cégcsoport tevékenységével, különösen a nevükben benyújtott pályázatokkal kapcsolatban, megállapításait pedig megküldte a Legfőbb Ügyészségnek.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.