Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Elérte az 1 milliárd eurós értékhatárt az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom tavaly – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.
A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka már internetes értékesítésből származik. Miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak hozzávetőleg 6 százalékkal bővült, addig az online piac 18 százalékkal tudta növelni bevételeit.
A webáruházak több mint 80 százaléka 2016-ban eredményesebb évet zárt, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott az utolsó negyedév kiemelkedő teljesítményének, mely az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 36 százalékát jelentette, és a forgalmazott termékek körétől függetlenül minden szektorban az év legerősebb időszakának számított.
A Black Friday mindössze a webáruházak 32 százalékánál tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat. Igazán kiemelkedő eredményeket pedig csupán a legnagyobb márkaismertséggel és eléréssel rendelkező áruházak tudtak elkönyvelni.
A vásárlókat elsősorban rendszeres és kellően „hangos” marketinggel fűszerezett, valódi akciókkal lehet a virtuális kosarakhoz csábítani, amire – az állandó tétemelés okán – tömegesen leginkább már csak a piacvezető szereplők képesek.
Az online vásárlók száma azonban immár második éve csupán egy számjegyű bővülést mutat. A növekedésért a kereskedőknek muszáj a visszatérő vásárlókra építeni. Míg korábban csak 1-2 szektor esetében voltak látható jelei a növekedési korlátoknak, addig a tavalyi év már megmutatta, hogy ezek a korlátok egyes áruházak szintjén is jelen vannak.
A technológiai fejlődés ellenére a piaci koncentrálódás hatásaként, a korábbi években csökkenésnek indult készpénzes fizetés súlya ismét növekedő pályára állt: a készpénzes fizetések (boltban, átvevőhelyen és futárnál) aránya az egy évvel korábbi 57-ről 2016-ban az összes vásárlásra vetítve 61 százalékra emelkedett.
Egyre inkább megjelennek azok a lehetőségek, melyeknél a visszaküldés költségét már a boltok saját magukra vállalják – annak ellenére, hogy ez számukra egyáltalán nem kötelező.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.