Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Már tavaly tárgyaltak a magyar illetékesek a Teslával az új, Európába tervezett üzemükről – írta a Figyelő.
Nagy a verseny a Tesla elektromosautó-gyártó Európába tervezett gyáráért, hazánknak akár eurómilliárdos támogatást is ígérnie kell – írta a Figyelő.
A lap felidézte, hogy egy sor európai ország verseng a beruházásért, köztük Magyarország.
Érdeklődésükre a Külgazdasági és Külügyminisztérium a szokásos választ adta, miszerint folyamatban lévő ügyekről nem tudnak felvilágosítást adni.
De a Figyelő más csatornákon keresztül megtudta, hogy a külgazdasági tárca illetékese, illetve a nemzetgazdasági tárca államtitkára is tárgyalt, látogatást tett a Teslánál ez ügyben tavaly.
A beszámoló szerint viszont kicsit késésben vagyunk, Szlovákia befektetési ügynöksége például már három éve felvette a Teslával a kapcsolatot.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.