Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ellepték a NAV-osok annak az egykor hajléktalan párnak a kávézóját, akik korábban több száz millió forintot nyertek a Hatoslottón.
Andraschek Lászlóék vendéglátóhelyiségének több berendezését is lefoglalták a cég több mint egymilliós adótartozás miatt, a kávézóval együtt a szintén veszteséges büfét is bezárja a lottónyertes pár március végén – írta a Blikk.
A korábban hajléktalanként élő pár, illetve a férj, Andraschek László 2013-ban nyert 636 millió forintot a Skandináv lottón.
Andraschek Lászlóné Anikó a lapnak azt mondta, hogy a nyereményből nyitott kávzó havi 600 ezres veszteséget termelt, egyre csak ölte bele a pénzt, a dolgozóit kifizette, de a havi 350 ezres járulékot már nem tudta. A megtakarított pénzüket elcsalták tőlük, így az adósság egyre csak halmozódott.
Bár a nő eddigi próbálkozásai dugába dőltek, azt mondta, nemsokára mégis új vállalkozást indít: bioszoláriumokat nyit. A kávézó kudarcát egy olaszországi nyaraláson pihenik ki.
De a beszámoló szerint el kell adniuk az öt kiadott ingatlanuk egyikét, a kiadásból eddig nagyjából egymillió forintos bevételük volt havonta.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.