Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi bíróság hétfőn kihirdetett ítéletében elutasította Tarsoly Csaba felperes, volt Quaestor-vezér keresetét, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatának bírósági felülvizsgálatára indított.
A jegybank 20 millió forintra bírságolta Tarsoly Csabát, egyebek mellett azért, mert az általa irányított társaság, a Quaestor Értékpapír-kereskedelmi Zrt. az MNB szerint jogsértően kezelte az ügyfelek pénzét és valótlan adatszolgáltatást nyújtott a felügyelet felé.
Rák-Fekete Edina, a tanács elnöke az ítélet indokolásában azt mondta, a vizsgált időszakban a felperes a Quaestor Zrt. háromtagú vezetőségének tagja, a társaság ügyvezetője volt. Felidézte, hogy Tarsoly Csaba beadványában a munkamegosztás tényére hivatkozott.
A bíróság szerint a törvény szerint a vezető állású tisztségviselőknek általános a felelősségük, hogy a cég a jogszabályok betartásával működjön, munkamegosztástól függetlenül. A belső szabályzat megléte nem jelent jogszerű működést – tette hozzá.
A felperes arra is hivatkozott, hogy nem tudott a szabálytalanságokról, amiket a jegybank feltárt, azonban a bizonyítékok ezt cáfolják. A tanúvallomások is bizonyítják, hogy Tarsoly tudott a szabálytalanságokról, az ügyfélpénzek nem megfelelő kezeléséről.
Rák-Fekete Edina szerint az eljárás során a felperesnek igazolnia kellett volna, hogy mindent megtett a cég jogszerű működése érdekében. Ennek alátámasztására nem nyújtott be bizonyítékot, és a perben sem igazolta, ahogy azt sem, hogy az adott helyzetben elvárhatóan viselkedett, vagy fellépett volna a szabálytalanságok ellen.
A bíróság elutasította Tarsoly Csabának a per felfüggesztése iránti kérelmét a folyamatban lévő büntetőeljárás miatt, mivel a közigazgatási és a büntetőjogi felelősség egymástól eltér – mondta a tanács elnöke.
A határozat ellen 60 napon belül lehet fellebbezni a Kúriához.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.