Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Hét új városba indulnak majd gépek októbertől.
Több mint 25 százalékkal növeli a Ryanair budapesti kapacitásait a 2017-es téli menetrendben az előző évihez képest, és Palermóba is indít járatokat – mondta Horváth Evelin, az ír diszkont légitársaság magyar piacért felelős menedzsere szerdán az MTI-nek.
Elmondása szerint a légitársaság hét új járatot indít Budapestről: Palermóba, Edinburgh-be, Lvivba, Marrákesbe, Valenciába hetente kettő, Nápolyba heti három, Prágába pedig heti öt járat indul el októbertől. Hozzátette: a meglévő járatokon is várható kapacitásbővítés. Elmondta: összesen 28 járat indul 26 százalékkal több, mint az előző évi téli időszakban. A Ryanair az elmúlt évben 1,8 millió utast fuvarozott egész évben, a bővítéseknek köszönhetően Horváth Evelin elmondása szerint 19 százalékkal 2,25 millióra emelkedhet a forgalom, a piaci részesedés 15 százalék körül várható.
A menedzser tájékoztatása szerint egyelőre nem tervezik a budapesti bázis bővítését, így továbbra is három gép állomásozik majd Ferihegyen. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Brexit miatt bármelyik pillanatban újabb gépek érkezhetnek, ha a brit bázisokon azokra nem lesz szükség.
Kifejtette: a Ryanair a legrosszabbal számol, arra is felkészült, hogy a brit bázisokat meg kell szüntetni, és az ott lévő 70 gépet ki kell majd vonni. Hangsúlyozta: bár minden fél érdeke az, hogy a légiközlekedés zavartalan legyen, de ha nem jutnak megállapodásra, akkor elképzelhető, hogy pár hétig nem lesznek járatok a brit repülőterekre az unióból.
Elmondta azt is, hogy a brit bázisokon lévő gépek személyzete többnyire európai uniós munkavállalókból áll, egyelőre azt sem tudják, hogy nekik lesz-e munkavállalási engedélyük.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.