Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Lázár János bejelentése szerint a már befizetett díjakat is visszafizetik.
Hatályon kívül helyezik azokat a rendeleteket, amelyek szerint fennmaradási engedélyt kellene kérni a háztartási célú kutakra – jelentette be kormányinfós tájékoztatóján Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány döntése szerint a 2016. január 1-jén hatályos állapotot kell visszaállítani – közölte a tárcavezető.
Egy tavaly megjelent rendeletcsomag értelmében a háztartási célú kutak fennmaradásához engedélyt kellett kérni az illetékes jegyzőtől – emlékeztet az Agrárszektor. Az eljárás 3000 forintos illeték befizetésével járt, másrészt pedig műszaki véleményt kellett kérni, amelynek költsége több százezer – akár 700 ezer – forintra is rúgott - emlékeztet az Agrárszektor.
Sok helyen a háztartási célú kutakat nemcsak öntözésre, és a jószágok itatására használják, de az emberi fogyasztásra szánt ivóvizet is onnan nyerik. Egyebek mellett a Szeged környéki homokháti tanyákon is ez a jellemző, ezért ennek a térségnek az országgyűlési képviselője, B. Nagy László kereste fel a problémával Orbán Viktor miniszterelnököt. Akinél az eljárást már lefolytatták, az a pénzét visszakapja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.