Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Hosszú évek után a Mol ismét kap Oroszországból vezetéken gázolajat, ami aligha sikerült volna nagypolitikai fejlemények nélkül - írta az Index.
Az egykori katonai csővezeték újraindításához meg kellett állapodnia Ukrajnának és Oroszországnak, természetesen minden szál Vlagyimir Putyinhoz vezet - írta a gázolajszállítás újraindításáról az Index.
A Szamarából induló és Fehéroroszországon, majd Ukrajnán keresztül Tiszaújvárosra érkező csővezeték egykoron az ideiglenesen hazánkban állomásozó orosz harckocsikat látta el kőolaj-származékokkal. A rendszerváltás környékén sokáig rendezetlen volt a sorsa és nem üzemelt.
Az élesedő ukrán-orosz katonai konfliktusok idején, az addig is sok nemzetközi perrel terhelt helyzet teljesen elmérgesedett az orosz és ukrán felek között, és a vezeték leállt. Sok anyag benne is ragadt, de szállítás már nem folyt, a patthelyzetet pedig most sikerült feloldani.
Hosszú éveken át a Hangarn nevű kereskedőcég állt be közvetítőként a szállításokba, ő vette meg a határon az anyagot, majd ő adta el a Molnak. Ez a ciprusi hátterű csoport az orosz Mihail Gucerijev és a magyar Fazakas Imre közös érdekeltsége volt. Később viszont a magyar hátterű MET jött képbe, amely a Hangarn helyére lépett közvetítőként.
A társaságnak is több feladata volt, ők adnak áthidaló finanszírozást, mert a Mol csak szállítás után hajlandó fizetni az anyagért és a MET menedzselte napi szinten az új svájci-ukrán vezeték-tulajdonossal és a Rosznyefttyel az ügyes-bajos dolgokat.
Az Index szerint végül tavaly év végén kitolták a régi, kénes anyagot és március-április fordulóján megindult az anyag a csőben. Ráadásul a régi kénes gázolaj helyett immár európai szabványoknak megfelelő tiszta anyag jön, amit nem is kell tisztítani.
Vlagyimir Putyin ukrán szövetségese, Viktor Medvedcsuk oroszbarát politikus és oligarcha megegyezett az orosz állami vezeték-monopólium, a Transznyefty elnökével, Nyikolaj Tokarevvel. Így hivatalosan svájci, de alighanem valójában ukrán irányítás alá került a vezeték ukrán szakasza.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Az utcán járva is észrevehető: az emberek arcára kiül a boldogtalanság. A magyar társadalom mutatói eddig sem voltak jók, de a választás előtti fékevesztett politikai kommunikáció végképp beteszi a kaput. Milyen „menekülőutat” keressen, aki nyomasztva érzi magát?
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.
Aggályos lehet, hogy a V-Híd letarolta a közbeszerzéseket és megszüntette az érdemi versenyt.