Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Szabóné Lendvai Zsuzsa a Flórián üzletházban dolgozott, szakmája egyik utolsó képviselőjeként.
Meghalt Szabóné Lendvai Zsuzsa, az egyik utolsó szemfelszedő - írja a Blikk.
A lap néhány hónapja cikket közölt a 65 éves nőről, aki a lap szerint utolsóként dolgozott szemfelszedőként az országban. Ennek a szakmának a lényege, hogy egy gép segítségével a tönkrement harisnyákat tudták rendbehozni, "a felszaladt szemeket" szedték fel.
Szabóné Lendvai Zsuzsa akkor azt mesélte, hogy a nagynénjétől leste el a szakma fortélyait mintegy negyven éve, amikor otthon volt a kisbabájával. Ezután a budai Skálában kezdett szemfelszedőként dolgozni, az elmúlt harmincöt évben pedig a Flórián üzletházban dolgozott, ahol idővel cipzárjavítással és műszövéssel is elkezdett foglalkozni.
Szabóné Lendvai Zsuzsa akkor azt is elmondta, hogy a szemfelszedés magyar találmány, de ma már nem lehet olyan gépet kapni, amivel rendesen ki lehetne javítani a tönkrement harisnyákat, a fiatalok többsége pedig egyszerűen kidobja, ha kilyukad a harisnyája.
A Blikket azonban most egy levélben értesítették arról, hogy Szabóné Lendvai Zsuzsa április 27-én elhunyt. "Az utolsó szemfelszedő harisnyáján egészen lefutott a szem... Felszedhetetlenül" - írták a levélben.
UPDATE: Azóta kiderült, nem a Flórián üzletházban dolgozó Szabóné Lendvai Zsuzsa volt az utolsó szemfelszedő, a Blaha Lujza téri Corvin Áruházban ugyanis egy hölgy továbbra is ezzel foglalkozik.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.