Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Csökkent a csúcsról a Facebook részvények értéke, miután a pénzügyi igazgató közölte: már annyi hirdetőjük van, hogy nem tudják növelni a reklámok számát úgy, hogy ne zavarnák a felhasználókat.
Naponta 1,28 milliárd ember használja a Facebookot és a dinamikus növekedés nem látszik leállni. Ezzel tisztában vannak a hirdetők is: tavaly a digitális piacot az Egyesült Államokban teljesen learatta a Facebook és a Google. A Reuters beszámolóiból kiderült: a 22%-os növekedés kizárólag e két társaságnak volt köszönhető. Ráadásul mindezt úgy érték el, hogy nem a televízióktól lopták el a hirdetőket. A digitális piac különben most először megelőzte a televíziókat: 72 milliárd dollár az egyik oldalon, 69 milliárd a másikon.
Ezek a tavalyi számok, de az idei év első három hónapja is újabb rekordokat hozott: 49%-kal nőtt a Facebook üzleti forgalma – ez 8 milliárd dollárt jelent. A profit növekedése is észbontóan magas, 77%! Ez 3 milliárd dollárt jelent. Így érthető, hogy David Wehner pénzügyi igazgató arra hívta fel a figyelmet: ezt a tempót nem tudják tartani. A fák nem nőnek az égig. De senki sem tudja, hogy hol a határ. Sheryl Sandberg, a Facebook második embere mindenesetre kijelentette: nem mennyiségi, hanem minőségi növekedésre törekszenek. Vagyis nem több, hanem jobb hirdetőket akar a Facebook. A tartalmakon is változtatni akar – írja cikkében a párizsi Le Figaro.
A kaliforniai székhelyű céget sok bírálat érte az utóbbi időben fake news miatt. Az álhírek terjesztése állítólag még a választási kampányt is befolyásolta az Egyesült Államokban. Mark Zuckerberg, a Facebook első embere ezért közölte: 3000 új embert vesznek fel, hogy kiszűrjék a káros tartalmakat. A jövőben a cég munkatársainak esküt kell tenniük arra, hogy kiállnak a szabad világ értékrendje mellett.
Fiatalok milliói ábrándoznak arról, hogy a Facebooknál dolgozzanak – közli a Glasdoor című szakmai lap. Nem véletlen a lelkesedés: az izgalmas informatikai munka mellett kiváló kereset is várja őket. Egy gyakornok átlagosan 8000 dollárt keres havonta. Ez 96 ezer dollárt jelent évente. Miközben a washingtoni munkaügyi minisztérium szerint az éves átlagfizetés az Egyesült Államokban alig több mint 44 ezer dollár. A Facebook tehát a csúcson van, ahonnan nehéz továbblépni. De a befektetők nem aggódnak igazán: a Facebook felhasználók száma még „csak” 1,91 milliárd, az emberiségé több mint 7 milliárd. Szóval van még potenciális felhasználó bőven.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.