Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Kövesd-Agro Mezőgazdasági Kft. néven agrárcéget alapított Dunai György vállalkozó a családtagjaival és Aponyi Ferenccel közösen.
A miskolci székhelyű társaság üzletrész-tulajdonosai között van Dunai György vagyonkezelő cége, a 2015-ös év után 17,5 milliárd forint osztalékot fizető Perminvest Holding Zrt. is – írta a Világgazdaság.
A Kövesd-Agro fő tevékenységeként gabonafélék, hüvelyesek és olajos magvak termesztését tüntette fel a cégbejegyzésben.
A legtehetősebb magyarországi vállalkozók között jegyzett, a napi.hu listáján 37 milliárdos becsült vagyonnal a 24. helyre sorolt Dunai elsősorban építőipari vállalkozásairól, a Betonútépítő Zrt.-ről és az EuroAszfalt Kft.-ről ismert.
A Dunai-érdekeltségek nemrégiben két régióban is keretmegállapodást köthettek az uniós forrásból finanszírozott víziközmű-építésekre, így 70-70 milliárd forint konkrét megrendelésért vannak versenyben.
Ami az agráriumot illeti, nem teljesen idegen a terep a multimilliárdos számára, legalábbis az utóbbi években a szőlészet-borászat irányába is terjeszkedett, a szekszárdi és a tokaji borvidéken egyaránt szerzett érdekeltségeket.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
A hitel megfelelő előkészítésén nem csak az múlik, hogy kap-e hitelt egy cég, hanem az is, milyen költségek mellett.
Az ingatlan bérleti díja és a kapcsolódó költségek elszámolhatók a költségként? Milyen járulékokat kell fizetni?