Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Megsértődött, mert nem léptették elő, ekkor döntött a saját üzlet mellett.
D.-né Mária, azaz Bróker Marcsi továbbra is ragaszkodik hozzá, hogy nem követett el törvénytelenséget – írta a szerdai Blikk a Zsaru Magazinra hivatkozva. A gyanú szerint több mint 800 embert megkárosító cégvezető elleni nyomozást nemrég zárta le a rendőrség, az 56 ezer oldalnyi nyomozati anyagot megküldték az ügyészségnek. Sikkasztás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és számvitel rendjének megsértése miatt javasolnak vádat emelni ellene.
A papírokból kiderül, hogy D.-nét 1999-ben nem nevezték ki irodavezetőből fiókvezetőnek egy bankban, ezért megharagudott, felmondott, és alapított egy utazási irodát. Itt kezdte meg a magas hozammal kecsegtető brókerkedést.
A magas hozamokat az új ügyfelek pénzéből fizette ki a korai csatlakozóknak, így épült fel a klasszikus piramisjáték Karcagon. A vállalkozás akkor omlott össze, amikor a brókercégek sorozatos bedőlése miatt a befektetők bizalma megrendült, és bekopogtattak a pénzükért a Kun-Mediátor Kft.-nél.
Akkor azonban a cégvezető Belize-be menekült, ahonnan több mint másfél év bújkálás után, tavaly decemberben hozták haza.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
Különösebb hírverés nélkül alakítja át drasztikusan a kártyakínálatát több magyarországi bank.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.
Az izraeli miniszterelnök Washingtonban át is adta a jelölőlevelet az amerikai elnöknek.