Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Tovább mélyül a pénzügyi válsága az Air Berlin német légitársaságnak, amely 300 millió eurós veszteséggel zárta az első negyedévet.
Az Air Berlin 11 százalékkal kevesebb, 649 millió euró bevételre tett szert, az üzemelés költségei pedig 30 százalékkal 930 millió euróra nőttek az egy évvel korábbihoz képest.
Emiatt az évek óta jelentős veszteséget termelő légitársaság az első negyedévben üzemi szinten 272 millió euró veszteséget termelt, az adózott eredmény pedig 293 millió euró veszteséget mutatott, ez 60 százalékkal rosszabb, mint egy évvel korábban.
Az utasforgalom 11,4 százalékkal, 4,7 millióra csökkent, a járatok töltöttsége pedig 83,4 százalékról 80,5 százalékra mérséklődött.
A légigtársaság szerint már zajlanak az átalakítások, emiatt nem lehet az egy évvel ezelőtti teljesítménnyel összevetni a mostani eredményeket. Az átalakítások lényege, hogy a cég a hosszútávú, és az azokra ráhordó járatokra helyezi a hangsúlyt.
A Bloomberg hírügynökség szerint az Air Berlin jelenlegi finanszírozója és 30 százalékos tulajdonosa, az abu dzabi székhelyű Etihad külső pénzügyi szakértőket kért fel arra, hogy vizsgálják meg, mit tegyen a német légitársaságban lévő részesedésével.
Carsten Spohr, a rivális Lufthansa vezérigazgatója korábban azt mondta, átvenné az Air Berlint, ha az Etihad holding rendezné a cég adósságait. Hozzátette, hogy az esetleges átvétel után diszkont leányvállalatával, az Eurowings-zel üzemeltetné.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.