Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem tölti meg a FINA az előre lefoglalt helyeket.
A Turizmus Online azt írja, hogy bajban vannak a balatonfüredi szállodák a vizes vb miatt. Az ember azt gondolná, hogy a részben Füreden megrendezett világbajnokságnak köszönhetően idén kaszálni fognak a hotelek, a valóság azonban állítólag ennek pont az ellenkezője lesz.
A lap szerint a szervező FINA ugyanis előre lefoglalta majdnem a teljes városi kapacitást a rendezvény miatt, ám nemrég azt közölte, hogy mégsem tart igényt a szobák jelentős részére. A szállodák pedig most kezdhetik árulni a szobáikat, amikor már rég elkéstek vele, és elindult a szezon.
Van olyan szálloda is, amelynél az összes előre lekötött szobát visszamondta a FINA – állítja a lap.
Amint arról korábban többször is írtunk, nem lehet tudni, hogy a vb külföldi reklámkampánya elindult-e, pedig ez nagyon fontos lenne a turisták becsalogatásához. A projektre a Szijjártó Péterrel baráti kapcsolatot ápoló Kuna Tibor cégei összesen mintegy 3 milliárd forintot kaptak.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.