Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A svájci Bázelbe és a norvégiai Stavangerbe indít járatot a 2018-as nyári menetrendben a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság.
Bázelbe márciustól hetente ötször, Stavangerbe pedig májustól hetente kétszer indulnak majd a légitársaság gépei. Újdonság az is, hogy két új Airbus A321-es gépet állomásoztatnak jövő tavasztól Budapesten, amelyek így 20 százalékkal növelik a budapesti kapacitást. A két géppel növelik a járatszámot egyebek között Milánóba, Moszkvába, Rómába és Barcelonába is.
Tovább nő a légitársaság flottája is, a 2015-ben rendelt 110 darab Airbus A321-es mellé további 10, ugyanilyen típusú gépet rendelt.
Az amerikai Indigo részvényeinek eladásával kapcsolatban Váradi József, a légitársaság ügyvezetője azt mondta, befektetőjük teljes érdekeltségük mindössze 15 százalékát adta el, ezek részvényben voltak, de más változás nem történt, az Indigo továbbra is befektető marad a Wizz Airben.
A légitársaság a január-májusi időszakban 23 százalékkal több utast szállított, és a várakozások szerint az év végéig tartja majd ezt a bővülési ütemet. A 2017-es pénzügyi évben az előző évihez képest 18 százalékkal több, 22,7 millió utast szállított a Wizz Air.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.