Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Csökkenti az Altus Portfólió Kft. törzstőkéjét Gyurcsány Ferenc DK-elnök.
Miután majd 1,2 milliárd forint osztalékot vett fel tavaly az Altus Portfólió Kft.-ből, Gyurcsány Ferenc most 300 millió forinttal csökkenti a cége törzstőkéjét. A 2014-ben kiválással létrejött társaság lassan kiürül, miután a cégcsoporthoz tartozó más vállalatokat értékesítették annak a tavaly februári bejelentésnek megfelelően, hogy a DK elnöke kiszáll az üzleti életből. A bábonymegyeri Böttcher Hungária Zrt.-t például a német anyacég vette meg.
A jövőben Gyurcsány a megtakarításaiból és a havi bruttó 748 ezer forintos – törvényhozó juttatásokkal kiegészített – képviselői fizetéséből él majd. Ennek megfelelően a politikus pénzügyi befektetési gyarapodtak, az év eleji vagyonnyilatkozata szerint 642 millió árfolyamértékű értékpapírja van. Felesége, Dobrev Klára akkor 162 millió forintnyi értékpapírt vallott be, és ő az Altus Tanácsadó Zrt. 99 százalékos részvényese, valamint a most törzstőkét csökkentő kft. ügyvezetője is. A politikus egyik fia, Bálint pedig idén márciustól az Alioth Stúdio Építészeti Kft. egyik tulajdona.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.