Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Mától véleményezhető az új adóeljárási törvény.
Megjelent és véleményezhető az a törvénytervezet, amely többek között gátat szab annak, hogy a revizorok 365 napon túl is folytathassanak egy adóellenőrzést – adta hírül a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az új szöveg szerint minden adóellenőrzést le kell zárni legfeljebb egy éven belül, egyetlen vállalkozást sem lehet kitenni ilyen hosszú idejű revíziónak.
A változás természetesen nem érinti a magánszemélyeket, az egyéni vállalkozókat és a megbízható adózókat, mert esetükben – épp úgy, ahogy most is – a revizoroknak 180 napon belül be kell fejezniük a vizsgálatot.
Amint azt korábban Gattyán György cégén, a Docleren keresztül bemutattuk, az elhúzódó adóellenőrzés azért is volt nagyon problémás, mert annak idejére a cége vagyonát zárolták – a Docler esetében például annak ellenére is, hogy az Európai Bíróság cég számára kedvező ítéletét a magyar bíróságok megerősítették.
Az adóvizsgálatok időtartama Magyarországon eddig még szakértők szerint is megjósolhatatlan volt, simán előfordulhatott, hogy akár négy évig is elhúzódott egy-egy revízió, amely alatt a cég nem fért hozzá a vagyonához. Ennek lehet most vége, ha a törvényt elfogadják.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.