Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Aldi hangsúlyozta, hogy náluk csak óvintézkedésről van szó, és később csak olyan tojást akarnak árulni, amelyek bizonyítottan biztonságosak.
Kivonja a forgalomból az összes tojását az Aldi Németországban a Hollandiában rovarirtóval szennyezett tojások miatt – jelentette be az üzletlánc pénteken. Jelezték: ez csak óvintézkedés, amivel "érthetőséget és átláthatóságot" szeretnének teremteni.
Ettől kezdve csak olyan tojásokat árusít az Aldi, amelyeknél bizonyított, hogy nincsenek a Fipronil rovarirtószerrel szennyezve. Az üzletlánc egyébként már hét eleje óta nem vesz tojást a bezárt holland telepekről.
A cég felhívta a figyelmet arra is, hogy az intézkedés átmenetileg ellátási zavarokhoz vezethet.
Christian Meyer, Alsó-Szászország agrárminisztere a ZDF-nek pénteken azt mondta: a korábban becsült hárommillió tojásnál sokkal több, akár tízmillió is érintett lehet a fertőzésben Németországban. Még nincs jele ugyanakkor annak, hogy esetleg csirkehús is fertőzött lehet, de vizsgálják a lehetőségét – tette hozzá.
Christian Schmidt szövetségi mezőgazdasági miniszter csütörtök este azt mondta: már 12 tartomány érintett a fertőzésben, de "ellenőrzés alatt tartják a helyzetet".
A szövetségi kockázatértékelő hivatal adatai szerint a vizsgált tojásokban a Fipronil mértéke nem éri el az egészségre veszélyes szintet. Ugyanakkor egyértelművé tették: rovarirtószernek semmi keresnivalója a tojásokban.
A holland élelmiszer-biztonsági hivatal, az NVWA szerdán szólította fel az ország lakosságát arra, hogy a Fipronil mérgező rovarirtószer-szennyeződés gyanúja miatt átmenetileg ne egyenek tojást. A szennyezés gyanújával 180 tojástermelő telepet zártak be, amelyek közül szerdáig 27 helyen találtak szennyezett tojásokat. A holland telepek mellett németországi és belgiumi tojásüzemekben használták a valamilyen okból Fipronil rovarirtószerrel kevert Dega-16 fertőtlenítőszert.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.