Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
1,5 milliárd forint összegű támogatás lesz elérhető az Otthon Melege Program keretében gázkonvektorok cseréjéhez.
A pályázatokat szeptembertől lehet benyújtani – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. Mint írták, a hazai lakóingatlanokban közel 3 millió korszerűtlen gázkonvektor működik, amelyeknek lecseréléséhez 80 százalékos támogatási intenzitás mellett maximum 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást biztosítanak.
A gázkonvektorok cseréjéhez szeptember 21-én 8 órától a rendelkezésre álló 1,5 milliárd forint összegű forrás kimerüléséig, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül igényelhetnek támogatást az ügyfélkapus regisztrációval rendelkező magánszemélyek.
A pályázati felhívás és útmutató hétfőtől érhetőek el a konvektor2017.nfsi.hu pályázati portálon. A pályázattal kapcsolatos kérdésekben az NFSI Nemzeti Fejlesztési és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. Ügyfélszolgálata ad bővebb tájékoztatást.
Az Otthon Melege Program 2014 szeptemberében indult, és mára több mint 130 ezer háztartás energiahatékonyságát javította.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.