Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Hiába kérték az egyik kábeltévé-szolgáltatót, hogy helyeztesse át az oszlopot, nem tette meg. Így a kereszteződést az akadállyal együtt építették meg.
Egy üzemhez vezető rövidke út elején virít oszlop Nagykanizsán – számolt be az ATV Híradó. Az utat építő cég korábban hiába kérte az egyik kábeltévé-szolgáltatót, hogy helyeztesse át az oszlopát, nem történt semmi. Több mint fél év várakozás után végül hozzáfogtak az útbekötés építéséhez úgy, hogy az oszlopot is körbeaszfaltozták.
Az oszlop a kereszteződés egyik ágának majdnem a közepén áll, az elsőbbségadás kötelező, valamint a keresztező kerékpárútra figyelmeztető táblát is elhelyezték rajta, mintha minden rendben lenne.
Az ATV Híradó kereste az ügyben érintett kábeltévé-szolgáltatót, de a társaságnál nem sikerült olyan személyt találni, aki megmondta volna, mikor helyezik át az oszlopot, és szüntetik meg a balesetveszélyes helyzetet.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.