Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Már a következő öt év fejlesztési tervein dolgoznak Mátészalkán a FrieslandCampina Hungária Zrt.-nél – mondta Szautner Péter, a cég vezérigazgatója pénteken a XII. Coop Rally nyolcadik állomásán.
A mátészalkai üzemben a késztermék-előállítás az elmúlt négy évben több mint 15 százalékkal növekedett, főként a márkázott és feldolgozott termékek gyártását növelték – közölte Szautner Péter.
A múlt évben a Friesland Hungária Zrt. árbevétele mintegy 30 milliárd forint volt, ami 8 százalékkal haladta meg az előző évit.
A mátészalkai gyárban készül a Túró Rudi már a múlt század 60-as éveinek vége óta, most ez a termék árbevétele adja az összes árbevétel 40-45 százalékát. A Túró Rudi mellett egyéb Pöttyös és Milli termékek gyártása is folyik az üzemben. A termékek 95 százalékát belföldön értékesítik, a fennmaradó hányadot elsősorban Romániában és Szlovákiában adják el.
Évente termékfejlesztésre 100 milliós nagyságrendben költ a FrieslandCampina Hungária Zrt., legutóbb 2014-ben egy desszertüzemet építettek Mátészalkán mintegy 800 millió forintos beruházással.
A társaságnál mintegy 300 ember dolgozik, és évente 33-35 millió liter tejet dolgoznak fel a cégnél. 45 magyarországi termelővel állnak kapcsolatban a régióban, hosszú távú szerződés alapján.
A következő ötéves fejlesztési ciklusban kapacitásbővítést és technológiai fejlesztést is terveznek a mátészalkai gyárban – mondta a vezérigazgató.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.