Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az esős, hideg időjárás ellenére a tavalyinál nagyobb sikerrel nyitott a müncheni Oktoberfest, a világ legnagyobb népünnepélyeként számon tartott sörfesztiválra szombaton és vasárnap hatszázezernél is többen látogattak el, százezerrel többen, mint tavaly.
Ez azt mutatja, hogy érdemes volt dolgozni a biztonság megerősítéséért, hiszen az Oktoberfest iránti "szeretet visszatért" – mondta a BR-nek Josef Schmid müncheni alpolgármester, a fesztivál igazgatója.
A terrorfenyegetettség miatt már tavaly szigorították a biztonsági szabályokat, így a sörfesztivál kerítéssel körbevett területére nem lehet bevinni 3 liternél nagyobb térfogatú táskát vagy hátizsákot, és minden bejáratnál átvizsgálják a látogatókat. Az idén a többi között növelték a térfigyelő kamerák számát, a nagyjából 450 biztonsági ember mellett szolgálatot teljesítő 600 rendőr közül pedig sokan az egyenruhájukra szerelt testkamerával járőröznek, és a teherautóval végrehajtott támadások megakadályozására felállítottak több mint 100 betonakadályt.
Az első hordó sört a hagyományoknak megfelelően az idén is a müncheni polgármester, a szociáldemokrata Dieter Reiter ütötte csapra – a művelet a második ütéssel sikerült, éppen úgy, mint tavaly –, az első korsó sört pedig a bajor tartományi miniszterelnök, a konzervatív Horst Seehofer kapta szombat délután a Terézia-réten (Theresienwiese), ahol a kezdetektől, 1810-től rendezik a fesztivált.
Az idei, 184. Oktoberfesten október 3-ig várják a vendégeket a 16 nagy és 22 kisebb sörsátorban, amelyekben minden korábbinál drágábban – literes korsónként átlagosan 10,95 euróért (3400 forintért) – adják a sört.
Az Oktoberfestet 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, és a kezdetét is akkor hozták előre a barátságosabb időjárású szeptemberre. A fesztivál eddig – háborúk és járványok miatt – 24-szer maradt el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.