Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A légitársaság közzétette a várva várt listákat.
A légitársaság oldalára felkerült a lista, amelyből kiderül, hogy október végéig mely járatait törli majd biztosan.
Budapestet is érintik a kimaradások a London Stansted-Budapest és a Charleroi-Budapest vonalon az alábbiak szerint:
szeptember 23.
szeptember 24.
Ezek mellett további tíz járat nem indul majd el Stanstedről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Szeptember 27-én, október 4-én, 11-én, 18-án és 25-én nem jön Budapestre a 3717-es járat, illetve ugyanezeken a napokon kimaradt a 3718-as is.
Arról, hogy a pórul járt utasok mit tehetnek és mire számíthatnak, itt olvashat részletesen.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.