Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
„Kínai befektetői körök is maximálisan érdekeltek a projektben” – állítja az elektromos kamionokat ígérő eTruck Motor Zrt.
„A tőkeemeléssel kapcsolatosan, NEM véletlen lett időpont kikötve, holott a jogszabályban foglaltak szerint ki sem kellett volna semmilyen határidőt kötni. Ez is egy globális terv része. Valószínűleg, a megadott időpontban valami fog történni.. , de ennek tudatában van az MNB –is természetesen , amit már nem publikáltak” – a most betűhíven közölt levelében így reagált a HVG csütörtökön megjelent cikkére az eTruck Motor „megbízottja”, Benke Gábor.
A hetilapban megjelent, hogy cég mögött álló König Investment Zrt. a hatalmas, majd 33 milliárd forintos alaptőkéje még nincs befizetve. A korábban a félrevezető König Bank nevet viselő rt 2016. május 17-én kelt alapítói határozatában az áll, hogy „az alapító kötelezettséget vállal a részvények névértékének 3 éven belül – 2019. május 17. napjáig – történő befizetésére a társaság részére”.
A cég állítja, hogy „kínai befektetői körök” vannak a kamionterv mögött. Ennek az a bizonyítéka Benke szerint, hogy az eTruckba százezer forinttal már beszállt tulajdonosként egy kínai üzletember. Ő a budapesti Zhu Shan Bao, a tavaly árbevétel nélküli Európai Regionális Fejlesztési és Nemzetközi Projektfejlesztő Kft. vezetője és egyik tulajdonosa. (képünk illusztráció)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.