Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem ad be ajánlatot a csődeljárás alatt álló olasz Alitalia megvételére, bár korábban a maga közölte, hogy érdeklődik iránta.
Az Alitalia azok után került nehéz helyzetbe, hogy addigi befektetője és 49 szalékos tulajdonosa, Abu Dzabi nemzeti légitársasága, az Etihad közölte: nem fektet több pénzt a légitársaságba. Ennek közvetlen oka az volt, hogy az Alitalia dolgozói elutasították a menedzsment újabb tervét a cég konszolidálására és nyereségessé tételére, mivel az fizetéscsökkentést és járatbezárást hozott volna.
Az Etihad anyagi támogatása nélkül az Alitalia csődvédelembe menekült, és jelenleg csődbiztosok irányítják. Olasz lapértesülések szerint augusztus végéig 9 cég jelentkezett a légitársaság egyes részei iránt, köztük van a Lufthansa és az easyJet angol diszkont légitársaság is. Ekkor még a Ryanair is az érdekeltek között volt.
Az Alitaliára október 16-ig lehet nem kötelező érvényű ajánlatot beadni, ezt követően kezdődnek meg a tárgyalások az ajánlattevők és a cég menedzsmentje között.
Michael O'Leary, a Ryanair vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy az európai légiipar konszolidációjára szükség van, a folyamat végén pedig a három nagy légitársasági csoport (International Airlines Group, Lufthansa, Air France-KLM) csak a Ryanair marad meg. Az ír fapados viszont önmaga vonult ki a folyamatból, miután a múlt héten közölte: bár korábban komolyan érdekelte, az Air Berlin vételétől is eláll, mert úgy látja, a céget a háttérben már a Lufthansának ítélték oda.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.