Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Felszállás közben kidurrant a Ryanair koppenhágai járatát teljesítő Boeing 737-800-as főfutójának egyik gumiabroncsa.
A járat a defekt miatt visszafordult Ferihegyre pénteken este és biztonságosan le is szállt - közölte az Airportal.hu.
A portál szerint a reptérre a városból is riasztottak tűzoltóegységeket.
A héten már második alkalommal kapott defektet felszálló repülőgép Ferihegyen.
Akkor az eseményt követően mintegy fél órára le kellett zárni a repülőteret, mert a futópálya felülete megsérült és ki kellett javítani.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.