EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Közel másfél ezer cég fizetett a csalóknak, akiket most ítélt el a bíróság.
Hét, illetve öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Székesfehérvári Járásbíróság első fokon annak az ügynek a vádlottjait, akiket közokirat-hamisítás bűntettében, 1399 rendbeli csalás bűntettében, csalás vétségében és orgazdaság bűntettében találtak bűnösnek.
Az ítélet szerint az elsőrendű vádlott 2011-ben megvásárolta mintegy 100 ezer cég adatait, majd egyszer egyedül, egy másik esetben pedig a másodrendű vádlottal közösen a harmad-, negyed- és ötödrendű vádlottak nevére két céget alapított, méghozzá anélkül, hogy a cégek tényleges irányításában ez utóbbiak részt vettek volna. Ezt követően megszerkesztettek egy előfizetői szerződést és egy díjbekérő számlát és azokat 1397 cég részére kipostázták vállalva, hogy a megrendelő cégek adatait internetes oldalon telefonkönyv formájában, illetve nyomtatott és CD formátumú kiadványban megjelentetik.
Az internetes oldalak azonban telefonkönyvként nem működtek, a vádlottaknak eleve nem állt szándékukban a telefonkönyv nyomtatott és egyéb változatainak elkészítése. A kipostázott szerződések alapján az elsőrendű vádlott egyedül 750, az másodrendű vádlottal közösen pedig 647 cégtől gyűjtötték be a díjbekérő számlákon szereplő közel 30 ezer forintos összegeket.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.