szerző:
hvg.hu

A sofőrök bértárgyalása megrekedt, de a cég már hirdetésbe keres munkatársakat négyszázezerért. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke berágott, levelet írt a vezérigazgatónak. A BKV is megszólalt, szerintük teljesen rendben van a kezdőknek ajánlott magas fizetés, a bértárgyalások sem kezdődtek soha ilyen korán.

A BKV szerint soha nem kezdődtek ilyen korán a következő évi bérek egyeztető tárgyalásai. Ezt arra reagálva írták, hogy a szakszervezeti vezető szerint most éppen leálltak az egyeztetések.

A kezdőknek ajánlott 400 ezres fizetésekről pedig azt mondták, hogy a járművezetői munkakör bérezése, egy bonyolult, pótlékolt rendszer, melyben az egyéni jövedelmek nagymértékben függnek a munkavállaló egyéni vállalásaitól.

Így minden kezdő járművezető legalább nettó 200 ezer Ft-os jövedelmet hazavihet egy-egy ledolgozott hónap után, azonban járművezetőink ennél lényegesen magasabb jövedelmet is elérhetnek, így az elmúlt időszak átlaga bruttó 400 ezer Ft volt, melyet új hirdetéseinkben is megjelenítenek.

Korábban a szakszervezeti vezető leveléből idéztünk.

„A diszkriminatív hibák elkerülése érdekében kérjük azonnali intézkedését, hogy azon felvételt nyert munkavállalók, akik nem érték el az idei esztendőben az átlagos bruttó 400.000 Ft, azonnal kiegészíteni szíveskedjen” – írja Bolla Tibornak, a BKV elnök-vezérigazgatójának Nemes Gábor, szakszervezeti vezető.

Egy hónapja néma csend a bértárgyalások körül

– mondta a szakszervezeti vezető a hvg.hu kérdésére. Ezért is háborodtak fel a Lokalban megjelent álláshirdetésen. Két fordulóban egyeztettek a bérekről az érdekvédők a vezetéssel, a második után a cégvezetők a tulajdonosnak írtak levelet, hogy az állami szférában egységesen kellene emelni a béreket, ami a BKV-dolgozók számára is 12 százalékos emelést jelentene.

Most átlagosan bruttó 320 ezer forint körül keresnek a BKV-dolgozók, ami messze elmarad a hirdetésben az újoncoknak ígért 400 ezer forintos fizetéstől.

Helyreigazítás

Írásunk megjelenése után a BKV helyreigazítási kérelemmel fordult szerkesztőségünkhöz. Mint írták, valótlanul állítottuk, hogy „Most átlagosan bruttó 320 ezer forint körül keresnek a BKV-dolgozók, ami messze elmarad a hirdetésben az újoncoknak ígért 400 ezer forintos fizetéstől”. A BKV állítása szerint a cikkben előzőleg említett buszvezetők tekintetében a valóság az, hogy a kérdéses szórólapokon szereplő bér a jelenlegi buszvezetők – havi pótlékkal számított – átlagkeresete, vagyis „a jelenlegi és jövendőbeli kollégák bérezése azonos módszertani kalkuláció alapján történik”.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Az észbontóan jól kereső Jennifer Lawrence elszántan harcol a politikai korrupció ellen

Az észbontóan jól kereső Jennifer Lawrence elszántan harcol a politikai korrupció ellen

Íme a magyar kéz által megrajzolt BMW X8 - félhet az Audi Q8?

Íme a magyar kéz által megrajzolt BMW X8 - félhet az Audi Q8?

Videó: a kanyarodó kamion az oldalára borulva zuhant a személyautók közé

Videó: a kanyarodó kamion az oldalára borulva zuhant a személyautók közé

Budapesten lép fel Neneh Cherry

Budapesten lép fel Neneh Cherry

800 millió forintba került, de újjászületett a Zeneakadémia orgonája – videó

800 millió forintba került, de újjászületett a Zeneakadémia orgonája – videó

Üldögél a nő, amikor két majom az ölébe toppan és szexelni kezd (videó)

Üldögél a nő, amikor két majom az ölébe toppan és szexelni kezd (videó)