Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A világ legnagyobb technológiai seregszemléje, a 2018. január 9-12. között Las Vegasban megrendezésre kerülő CES önálló Smart Cities (okos városok) programot szervez, ahol bemutatják, mit hoz a közeljövő az intelligens közlekedés, az energiagazdálkodás és okos hálózat, a közbiztonság, az egészségügy, az adatelemzés és biztonság, a mesterséges intelligencia, a városvezetés és városfejlesztési politika terén – közölte a CES-t szervező Amerikai Fogyasztói Elektronikai Szövetség (CTA).
A jövő városai az intelligens, hálózatba kapcsolt technológiákon alapulnak majd, az 5G terjedése pedig a közeljövőben a terület robbanásszerű fejlődését eredményezi szakértők szerint.
"Prognózisok szerint a Smart City projektekre fordított beruházások 2020-ra globálisan elérik majd a közel 34,5 milliárd dollárt" - idézi a közlemény Gary Shapirot, a CTA elnök-vezérigazgatóját, aki hozzátette: a CES egy olyan platformot kínál a szegmensben tevékenykedő vállalatoknak, amelynek keretében együtt kereshetik a választ a jövőt meghatározó kérdésekre.
A kétnapos rendezvényen több mint száz cég és szervezet vesz részt, többek között a Bosch, a Ford, a Nissan, a Berlin Partner for Business and Technology GmbH, Las Vegas városa, a Cognata, az Európai Bizottság, a GenZe, a Guangzhou Xiaopeng Motors Technology.
A CES 2018 a világ legnagyobb innovációs vására, melynek keretében több mint 3900 kiállító vállalat több mint 232 ezer négyzetméter kiállítási területen mutatja be a legújabb technológiáit, termékeit és szolgáltatásait.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.