Kiadót indított az állami pénzekkel alaposan kitömött Művészeti Akadémia

MMA Kiadó Nonprofit Kft. néven saját kiadóvállalatot indít a Magyar Művészeti Akadémia (MMA). A döntés még Fekete György elnöksége idején született, a 22,4 millió forint törzstőkéjű cég élére Pécsi Györgyi Ágota, a Nagy Gáspár költő nevét viselő alapítvány alelnöke és a Redhill marketingcégből ismert Szabó László került.

  • Juhász Gábor
Kiadót indított az állami pénzekkel alaposan kitömött Művészeti Akadémia

 A felügyelőbizottság tagja Mezey Katalin költő, aki 2004-től MMA-tag és az irodalmi tagozat elnöke, valamint Kollárik Tamás, aki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának tagja, a testület elnöke pedig András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező. Az akadémiának saját kiadványsorozata van, és egy negyedéves elméleti folyóirata is Magyar Művészet címen.

A kiadóalapítással az akadémia a cégei listáját is gyarapítja, 2014-ben már megkapta a Műcsarnok Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amikor azt a kormány ingyenesen átadta neki. Az MMA együttműködik olyan állami cégekkel, mint a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. – amelyről először a hvg.hu adott hírt – vagy a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.

Az 1992-ben egyesületként indult, ma már köztestület MMA egyre nagyobb befolyású a kulturális életben, jórészt a bőséges állami támogatás révén. Ezt ingatlanjuttatások egészítették ki, például az akadémia székháza a pesti Andrássy úton lesz, a kutatóintézete pedig a budai Hild-villában és az MMA-é a belvárosi Vigadó is. Ezt jelzi az is, hogy a Magyar Érdemrend nagykeresztjét kapta meg Fekete György távozó akadémiai elnök október 30-án, a köztársasági elnök határozat szerint „több évtizeden átívelő, rendkívül gazdag alkotói életműve és aktív kulturális közéleti tevékenysége, valamint a Magyar Művészeti Akadémia elnökeként a hazai kulturális élet gazdagítását elkötelezetten szolgáló munkája elismeréseként" kapta meg a kitüntetést. Fekete tiszteletbeli elnök maradt, és várhatóan továbbra is nagy beleszólása lesz az akadémia életébe Vashegyi György elnöksége alatt is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.