Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Logisztikai központot épít a tiszaújvárosi ipari parkban az Infogroup ingatlanfejlesztő csoport.
A csaknem 17 ezer négyzetméter alapterületű bázist az amerikai tulajdonú, elektrotechnikai termékeket gyártó Jabil Circuit Magyarország Kft. bérli majd. A létesítmény alapkövét pénteken helyezték el.
Az új központ Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Tiszaújváros számára is nagy jelentőséggel bír, ez a beruházás is jelzi a Magyarországon működő nagyvállalatok hosszú távú elköteleződését az ország mellett – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Székely Ádám, az Infogroup ügyvezetője azt közölte, hogy a 3,5 milliárd forintos beruházáshoz állami támogatást nem vesznek igénybe, a bázis a tervek szerint a jövő év nyarára készül el.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.