Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Metrowagonmash szerint a magyar sajtó egy részében szervezett kampány indult azért, hogy lejárassák a 3-as metró kocsijainak felújítását és magát az orosz céget. A társaság közleményében az eddig forgalomba állított, felújítottnak nevezett metrókocsik meghibásodásairól nem esik szó.
A budapesti metrókocsikat felújító Metrowagonmash szerint több olyan cikk jelent meg a magyar sajtóban, amelyek károsan befolyásolják a beruházást, mert az írásokban szereplő állítások nem tartalmaznak bizonyítékokat – írja az Mfor.hu az orosz cég közleménye alapján.
A gazdasági portál szerint az orosz társaság leginkább két állítást kifogásol. Az egyik szerint a Metrowagonmash budapesti tendergyőzelme mögött politikához közeli erők állnak, mert az elöregedett technikát alkalmazó cég nem tudott volna győzni egyenlő feltételek mellett. A másik állítás az, hogy a Metrovagonmas állami alárendeltségi struktúrában működik és orosz politikai erők befolyása alatt áll, ami megmagyarázza a katonai termékek gyártására irányuló projektjeik létezését.
A Metrowagonmash erre úgy reagált: a cégben nincs állami tulajdonrész. A Mfor itt megjegyezte, hogy ettől még lehet szoros kapcsolata az orosz kormánnyal.
Az orosz társaság közölte azt is: nem foglalkoznak katonai termékekkel, kizárólag polgári szállítóeszközöket gyártanak.
A Metrowagonmash soha nem tett semmilyen lépést, amellyel beavatkozott volna magyar cégek vagy a magyar állami szervezetek belügyeibe és nem is rendelkezik erre semmilyen lehetőséggel. A budapesti metrószerelvények felújítására szóló megrendelés egy nyílt tender eredményeként született, melynek feltételeit a magyarok határozták meg – tették hozzá.
A cég állítja: a magyar sajtó egy része szándékosan közöl hamis információkat, hogy hiteltelenítse a metrószerelvény-felújítási projektet és a magyar partnert.
Az Mfor szerint a Budapesten eddig forgalomba állított, felújítottnak nevezett metrókocsik meghibásodásairól nem esik szó a közleményben. Az esetek jelentős részében egyébként az utasok vagy közlekedéssel foglalkozó civil szervezetek számoltak be eddig arról, ha ki kellett állítani a forgalomból valamelyik fekete-fehér szerelvényt a 3-as vonalon, például ajtóhiba miatt. Ezek a meghibásodások valószínűleg jobban rombolhatják az egész beruházás presztízsét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.