Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Cseh cégeknek adott el fiktíven napelemeket, majd a külföldi vállalkozásokat a Széll Kálmán téren munkát kereső románoknak a nevére íratta, mintha pusztán munkát kínálna nekik. A vásárláshoz fiktív számlákat gyártó férfi már korábban előzetesbe került.
Négyszázmillió forint áfát nem fizetett meg a vállalkozó. A közlemény szerint a bűncselekményhez egy számlagyár biztosította a hamis számlákat, de a NAV Bács-Kiskun megyei revizorai és dél-alföldi pénzügyi nyomozói leleplezték a csalást.
A férfi a fiktív iratok szerint napelem parkokhoz való napelemekkel és geotextíliával kereskedett, magyar cégektől vásárolt és cseh társaságoknak adott el.
A bűnszervezet a számlázáshoz használt, de később szükségtelenné vált cseh cégeket román embereknek „passzolta el”. A bizonyítékok szerint elkérték a budapesti Széll Kálmán téren munkát kereső román állampolgárok adatait, majd munkaszerződést színlelve cégek eladásához szükséges iratokat írattak alá velük. A román munkások munkát nem kaptak, viszont a korábban bűnözéshez használt cégek a nevükre kerültek.
A pénzügyi nyomozók különösen nagy értékre, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt hallgatták ki a dél-alföldi férfit, majd társával együtt őrizetbe vették.
Annak a bűnszervezetnek a vezetője, amely a bűncselekményhez a számlázó cégeket biztosította, egy tavaly leleplezett számlagyár miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban van.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.