Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Pusztay András, az Index vezérigazgatója a Sziget marketingkommunikációs igazgatója lesz. Posztján hétfőtől váltja őt Andacs Botond.
Andacs Botond veszi át november 20-ától az Index kiadójának irányítását, miután távozik a cégtől Pusztay András vezérigazgató. Andacs Botond közgazdász, médiaszakember, pályáját 2001-ben kezdte újságíróként, majd több internetes szolgáltatás termékmenedzsere, az utóbbi időben egyebek mellett a port.hu programportál vezetője volt – olvasható az Indexen.
Andacs Botond a kinevezésekor úgy fogalmazott: „Az a célom, hogy első számú hírforrásként, ahol a legtöbben követik a fontosabb eseményeket, a következő években is az Index határozza meg a hazai hírpiacot. Pozíciónk megerősítéséhez az Index alapértékeire, a szerkesztőség függetlenségére, az objektív és gyors hírszolgáltatásra, és a kiadótól megszokott, a hazai piacon úttörő tartalomszolgáltatási megoldásokra támaszkodunk.”
Pusztay András hét év után távozik az Indextől. A rövid ideig az Indexvideót vezető, majd 2011 szeptembere óta az Index.hu Zrt. ügyvezető, illetve vezérigazgatójaként a lapot irányító szakember más iparágban folytatja tevékenységét – tették hozzá.
Pusztay András a Sziget Szervezőirodához igazolt, Kádár Tamást váltja ott a marketingkommunikációs igazgatói poszton – derül ki a Sziget közleményéből. Pusztay András szerint nagy kihívást jelent az új feladata, különösképpen azért, mert a Sziget Szervezőiroda eseményei immár egy nemzetközi fesztivál portfólió meghatározó részeként jelennek meg a világ fesztiválpiacán.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.