Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Megszüntette a nyomozást, illetve egy évvel elhalasztotta a vádemelést a székesfehérvári járási ügyészség Szentesi Kálmán ügyében, aki azzal híresült el, hogy a kormányzati korrupció elleni tiltakozásul visszakérte az adóját. Azért csak azt, mert kizárólag a személyi jövedelemadóját akarta visszakérni, az egészségügyi hozzájárulást nem. A Transparency International szerint az ügyészség jól döntött.
Nem lesz büntetett előéletű Szentesi Kálmán – tudta meg a 24.hu. A férfi 2016-ban kezdett polgári engedetlenségi akcióba úgy, hogy 2015. évi jövedelme után befizetendő, mintegy 1,5 millió forint adóból visszaigényelt 1 361 751 forintot. Azért ennyit, mert kizárólag a személyi jövedelemadóját akarta visszakérni, az egészségügyi hozzájárulást nem.
Mint azt a hvg.hu-nak is elmondta, Szentesi Kálmánnak abból volt elege, hogy az általa befizetett adó jelentős része, az állam féktelen korrupciója miatt, elveszíti közpénz jellegét, vagyis nem a közfeladatok ellátására fordítják az adóját.
Az ügyben a Szentesi mellé álló Transparency International Magyarország szerint Szentesi sok millió magyar polgárhoz hasonlóan alkalmazott, akinek a fizetéséből minden hónapban levonják az adóelőleget, vagyis a tiltakozása révén nem keletkezett tényleges adóhiány. A 24.hu-nak Szentesi külön hangsúlyozta: az akciója nem arról szólt, hogy többet akart volna visszakapni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal végül 408 ezer forintos bírságot szabott ki, továbbá büntetőeljárást is indítottak ellene, amelynek megszüntetéséről a Székesfehérvári Járási és Nyomozó ügyészség november 2-án döntött – értesült a 24.hu.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.