Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Londonba várja a Facebook a közösségi oldalon működő oldalak adminisztrátorait. A csúcstalálkozón magyar Facebook-adminisztrátorok is részt vehetnek.
Február 8-9-én Londonban rendez találkozót a Facebook-oldalak, csoportok és események európai adminisztrátorai számára a Facebook. Az FCS Europe résztvevői elmondhatják véleményüket a Facebook csapatának arról is, hogy miként tehetők felhasználóbarátabbá a közösségi oldalon elérhető eszközök. Idén a Facebook már rendezett egy FCS-t Chicagóban, és a vállalat az ott összegyűlt adminisztrátorok visszajelzései alapján már be is vezetett néhány, a csoportok működésével kapcsolatos újítást.
A magyar Facebook-adminisztrátorok ezen a linken adhatják le jelentkezési lapjukat a Facebook Communities Summitra 2017. december 1-ig, ezt egy kiválasztás követi majd. A csúcstalálkozóval kapcsolatos részleteket a soron következő hónapok folyamán hozza nyilvánosságra a Facebook.
A nemzetközi közösség erősítése tudatos döntés a közösségi oldal részéről, hiszen felhasználói 90 százaléka, több mint 1,2 milliárdan kapcsolatban vannak olyan kisvállalkozással, amelyek hazájuktól eltérő országban működnek.
Magyarországon a Facebook felhasználóinak 73%-a kapcsolatban van legalább egy külföldi kkv-val: leginkább német, amerikai, szlovák, brit és román cégekkel. A világ egyéb országaiból pedig mintegy 26,9 millió felhasználó van kapcsolatban magyar kkv-kkal.
Ugyanakkor a Világbank, az OECD és a Facebook támogatásával készült Future of Business kutatás eredményeiből az is kiderül, hogy az új ügyfelek elérése nem egyszerű feladat: a magyar cégek 61%-a úgy nyilatkozott, hogy a termékek/szolgáltatások külföldre való értékesítése komoly kihívást jelent nekik. Az elérést segítendő a fórumon kívül a Facebook olyan eszközöket vezetett be, mint a dinamikus nyelvoptimalizálás vagy hasonmás célközönségek létrehozása.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.